Nemzetközi Szövetkezeti Nap - 2015 július 4.

Válaszd a szövetkezést, válaszd az egyenlőséget

 http://ica.coop/en/node/11576#earth

 93. Nemzetközi Szövetkezeti Nap 
21. ENSZ Szövetkezeti Nap

Az ICA, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége szervezésében 1923-ban ünnepelték először a szövetkezetek nemzetközi napját.  Az elmúlt években a nemzetközi szövetség a szövetkezet napi ünnepségsorozatához és megemlékezéseihez szorosan kapcsolódott az ENSZ is és ezen keresztül immár 21. alkalommal az ENSZ is kéri minden ország kormányát, hogy vegyenek részt a szövetkezetek e napra meghirdetett ünnepségein. 

A szövetkezetek nemzetközi napján minden évben más-más téma került kihangsúlyozásra, így 2010-ben a nők szerepe a szövetkezeti mozgalomban, 2011-ben az ifjúság, mint a jövő új szövetkező közössége, 2012-ben egy jobb világ építését, 2013-ban a szövetkezetek talpon maradását hirdette meg, így a 2013. évi üzenetének fő mottója: „A szövetkezetek valamennyiünk számára biztosítják a fenntartható fejlődést” 

2014 év témája szorosan kapcsolódott a globális gazdasági válság kiútkereséséhez és ahhoz a lehetőséghez, hogy a szövetkezetek rugalmasságukkal hogyan tudnak hatással lenni a nemzetközi és a helyi gazdasági válság feloldásában, az üzenet pedig „Szövetkezéssel egy jobb világért!” volt. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége 2015. évi üzenetének témája az egyenlőség, fő mottója: 

„Válaszd a szövetkezetet, válaszd az egyenlőséget!”

Az egyenlőség alapvető érték, amely biztosítja, hogy minden ember képes kihasználni a gazdasági és társadalmi fejlődés előnyeit. Mégis, mi egy olyan világban élünk, ahol továbbra is mindennapos jelenség az egyenlőtlenség: a legfrissebb adatok szerint a világ népességének 0,7% -a rendelkezik az összes vagyon 44% -ával, míg 70% -uknak csak a vagyon 3%-a jut. Mindenhol élnek még emberek hátrányos megkülönböztetésben nemük, életkoruk, vallásuk, társadalmi-gazdasági helyzetük, vagy más tényezők miatt.  

Az egyenlőség volt a kezdetektől a fő értéke a szövetkezeti mozgalomnak. Szövetkezetek alapításakor az emberek a világ minden táján ezt a demokratikus üzleti modellt választották, amely elősegíti az egyenlőséget.

1846-ban Eliza Brierley volt az első nő, aki tagként csatlakozott a Rochdale Méltányos Pioneers Társasághoz, amikor még a nők általában nem rendelkeztek saját tulajdonnal. De a Rochdale Pioneers szabályai 1844-ben nem tettek különbséget férfi és női tagja között, amelyet közös szabályként a szövetkezetek később elfogadták szerte a világon.

Ma már több mint 2,4 millió szövetkezet van, több mint 1 milliárd taggal – ez háromszor annyi, mint a közvetlen részvényesi befektetők tulajdonában lévő vállalat száma. Emellett 250 millió embert foglalkoztatnak, biztosítva megélhetésüket ezek a szövetkezetek. A legnagyobb 300 szövetkezet összesített éves bevétele 2,2 billió USD – amely GDP megfelel a világ 7. legnagyobb gazdaságának – és a mozgalom gyorsan növekszik, különösen a feltörekvő országokban, mint Brazília, India és Kína. 

Egy szövetkezetben az egyenlőség három dolgot jelent: 

1. A tagság nyitott és önkéntes – bármilyen alapon történő megkülönböztetés nélkül – és minden tag egy szavazattal rendelkezik, amely garantálja szövetkezeti szerkezet és irányítás egyenlőségét. Ellentétben a befektetők tulajdonában lévő társaságokkal, a szövetkezeti egyenlőség a tagság előnye és nem kapcsolódik az egyén pénzügyi részvételéhez.

2. A szövetkezet működése a tagok szükségleteit és törekvéseit elégi ki, és a társadalom egésze számára biztosít fenntartható fejlődést. A szövetkezetek szerepe milliónyi ember szegénységből való kiemelésével tagadhatatlan – az általuk létre hozott szövetkezeti vagyon igazságosabb és egyenlőbb módon való elosztásával. Egy példa erre a szenegáli élelmiszer-biztonságot javító szövetkezeti projekt, amivel 60 vidéki közösségben 1 millió embernek, 250%-kal javította a háztartási jövedelmét és 35% -kal csökkentette az alultáplált gyermekek számát.

3. Miközben a szövetkezetek tevékenységükkel minden egyén - termelők, munkavállalók, fogyasztók - számára lehetőséget kínálnak gazdasági szükségleteik és törekvéseik biztosítására, elősegítik jobb integrálódásukat a társadalomba, és olyan árukhoz, szolgáltatásokhoz és juttatásokhoz való hozzáférést adják, amelyekben máskülönben nem részesülnének. Az egyenlőség kultúrája lehetővé teszi, hogy a szövetkezetek tükrözzék az általuk szolgált emberek sokféleségét. 

Akár a nemek egyenjogúságának megteremtésével; a fiatalok számára lehetőségek teremtésével; a kisebbségek munkaerőpiacon való integrálásával; az informális és formális gazdaságok között átmeneti biztosításával; a bérek közötti különbségek csökkentésével, a szegényeknek nyújtott gazdasági erővel; egyenlő hozzáférést biztosítva az alapvető erőforrásokhoz, mint a vízhez, az energiához, az oktatáshoz, a pénzügyi szolgáltatásokhoz, s még sok mással, a szövetkezeti vállalkozások naponta bizonyítják, hogy van egy választás, amely megváltoztathatja az eddigi mintákat és az eddigi felfogást az egyenlőség gazdasági és társadalmi fejlődéséről.

Minden gazdasági ágazatban vannak szövetkezeti példák az egyenlőség lehetséges módjaira: hitelszövetkezetek, amelyek megosztják a pénzügyi előnyöket közvetlenül tagjaik részére, magasabb megtérülést biztosítva azok megtakarításaira, alacsonyabb kamatokkal hitelnyújtáskor, és kevesebb, alacsonyabb díjak mellett; egészségügyi szövetkezetek, amelyek megfizethető és elérhető egészségügyi ellátást nyújtanak a társadalom peremére szorult személyeknek; elektromos szolgáltató szövetkezetek vidéki területeken, biztosítva az alapvető energiához való hozzáférést olyan helyeken, ahol mások nem biztosítják megfelelően a szolgáltatásokat és a hálózatfejlesztéseket fogyasztói tulajdonú kiskereskedelmi szövetkezetek, amelyek hozzáférést biztosítanak a megfizethető, jó minőségű, és a fenntartható élelmiszerellátáshoz, mint például az organikus,  vagy méltányos kereskedelemnek megfelelő termékekhez; szövetkezeti és kölcsönös biztosítók, amelyek segítenek a hátrányos helyzetű lakosságnak megvédeni magát az alapvető kockázatoktól, hogy ezáltal lehetővé váljon számukra tevékenységük biztonságosabb, magabiztos folytatása.

Egy olyan környezetben, ahol a globális kihívások - mint az éghajlatváltozás és az élelmiszer-biztonság - növelik az egyenlőtlenséget, mert aránytalanul sújthatják az egyébként is szörnyű helyzetben lévőket, a világnak több egyenlőségre van szüksége, és nem kevesebbre. A globális gazdaság diverzifikálásával a szövetkezetek előmozdítása és fejlesztése révén az emberek, a kormányok és a társadalom segíthetnek ezen változtatni.  

Mivel vállalkozásaink alapja az egyenlőség elve, felszólítjuk a kormányokat, hogy mozdítsák elő az országos közös cselekvéseket, az innovációt, hogy orvosolják az egyenlőtlenségeket, és felszólítjuk az Egyesült Nemzeteket és a nemzetközi közösséget, hogy tegyék munkájuk középpontjába az egyenlőséget a Post- 2015 Fejlesztési Programjukban, beleértve a kihívások és az éghajlatváltozás kockázatainak keretrendszerét, figyelembe véve a szövetkezeti vállalkozások szerepét és hozzájárulását.

A Nemzetközi Szövetkezeti Szövetség felhívja a szövetkezeti mozgalom tagjait, ragadjanak meg minden alkalmat, és segítsék bemutatni, a szövetkezeti vállalkozások különböző módszereit az egyenlőség előmozdítására.

 

Forrás: http://www.szoszov.hu/nemzetkozi-szovetkezeti-nap-2015-julius-4